MAPER osztott PDC Dunántúl 2024 Fókuszban a vízmegtartás és évelőkön alapuló rendszerek Leírás: A képzés a kisebb léptékű gazdálkodási rendszerek megtervezéséhez és kialakításához szeretne segítséget nyújtani, kiemelt hangsúlyt fektetve azokon belül a vízmegtartás kérdéseire és az évelő növényeken alapuló alrendszerek, például az erdőkertek kialakításának lehetőségeire. Ez az első „vegyes” képzésünk, amikor az első két hétvégét egy
Elkészült végre a hidunk!Aki járt már Gyűrűfűn, tapasztalhatta, hogy kis patakokon átívelő fahidakon lehetett hozzánk eljutni. Egy hidat már évekkel ezelőtt sikerült helyi összefogással korszerűsíteni, majd 5 évvel ezelőtt a másodikat is. A harmadik híd, a leghosszabb, azonban egyre rosszabbá vált, oly mértékben elkorhadt, hogy mi, Gyűrűfűiek is csak azért használtuk, mert más lehetőség nincs
Októberben ismét önkéntes hétvégét tartottunk – és ismét ámulatba ejtően hatékonyan dolgozunk mindannyian. Ezúttal a közösségi ház telkén végeztünk bozótirtást az ország minden tájáról érkező önkénteseinkkel. Az évtizedek óta elhanyagolt területen a gaztengert és bozótot kivágtuk, a kiszáradt, kidőlt fákat felaprítottuk. Kaptunk így egy szellős ligetet, ahol majd közösségi gyümölcsöst és veteményest szeretnénk kialakítani. És
Sajnálattal kell tudatnunk az érdekeltekkel és az érdeklődőkkel, hogy a 2023. október 7-ére és 8-ára a gyűrűfűi temető területére tervezett bozótirtás elmarad. Oka, hogy Ibafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete mondvacsinált indokokkal nem járult hozzá a község tulajdonában álló és egyébként teljesen elhanyagolt, méltatlan állapotban lévő terület jószándékú karbantartásához. A döntés előtt értetlenül állunk, eddig szóban több
Akárcsak az első alkalommal, most is remek csapat jött össze. Igaz, nem első próbálkozásra. Volt, akit úgy kellett összevadászni, mások géperejű jármű nélkül érkezvén társaikra voltak kénytelenek hagyatkozni. A végén azért mindenki odatalált a tetthelyre. A képeken talán nem látszik, mert nem volt olyan látványos, de bizony most is elképesztően nagy haladást értünk el. Az
Az idei év utolsó önkéntes munka hétvégéjét tartjuk október 7-8-án. Ezúttal a gyűrűfűi temetőben fogunk bozótirtást végezni. Gyűrűfű 1970-re teljesen elnéptelenedett. A 90-es évek elején már csak buckák jelezték a hajdani házak helyét. Az egyetlen, ami megmaradt: a temető. Megható látvány, hogy még mindig több sír van, amelyet a leszármazottak gondoznak, holott a 60-as években
Önkéntes munkát szervezünk az augusztus 26-27-i hétvégére. Egy hosszú bérleti szerződés megszűntével a közösségi házat nagyon rossz állapotban kaptuk vissza. A július eleji önkéntes munka napokon a résztvevők szinte csodát műveltek, annyit haladtunk a rendbetételével. Azonban még nem értünk a végére. Hogy ismét kulturált körülmények fogadjuk az épület használóit (helyieket és távolról jövőket egyaránt), van
Fantasztikus társaság gyűlt össze július elsején és másodikán, hogy segítsen nekünk a nemrégiben visszakapott Közösségi Házunkat – becenevén Zsilipet – használhatóvá, sőt lakályosság tenni. Külön köszönet mindenkinek. Ilyen még nem volt: aki csak megjelent, mind felső fokon nyomta, gyakorlatilag megállás nélkül és öntevékenyen, nem kellett mindig azt hallgatni, hogy ezt hogyan csináljam, azzal mit tegyek,
Mint az előző bejegyzésben már szerepelt, a gyűrűfűi Közösségi Ház most már remélhetőleg be tudja majd tölteni eredeti szerepét: a Gyűrűfűn letelepedni vágyók első lakhelye lehet, és újra tudunk közösségi programokat tartani a helyieknek és messziről jövőknek egyaránt. Nyolc szoba, nagy konyha és fürdő blokk van benne, ez utóbbiak sajnos eléggé rossz műszaki állapotban. Így