Amikor mérlegeled, hogy Gyűrűfű neked való élettér-e, tudnod kell, hogy ez az ország egyik legkisebb lélekszámú települése.
Nem is önálló falu, közigazgatásilag Ibafa külterülete. A régi falu 1970-ben halt ki. Amikor mi 1991-ben megjöttünk, gyepként volt nyilvántartva az egész terület, alig járható földutat és sűrű bozótot találtunk.
A 2000. évre már vezetett ide kőszórásos út, állt a közösségi ház és hamarosan hét lakóházba is beköltöztek az első lakók. 2020-ban 13 lakóházban éltek családok. Még mintegy 30 telekre lehet építkezni, így várhatóan 40-50 családnál több nem fog itt élni.
Aki itt él, azt rabul ejtette a zselici táj megunhatatlan szépsége, a tiszta levegő, a biogazdálkodás, a hasonló gondolkodású közösségbe tartozás, a hatalmas személyes élettér, a természettel, a madarakkal, a vadakkal, a csillagokkal együtt létezés öröme, és még sorolhatnánk.
Itt mindenki bebíró, gyüttment. Nincsenek őslakók, akik gyanakodva méregetik a beköltözőt.
A telkek átlagos nagysága egy hektár. A telkek bokrokban (csoportokban) helyezkednek el. Így minden szomszéd elég közel van, ha egy jó beszélgetésre be akarsz térni, de elég távol, hogy élvezhessük a csendet és a saját kis köreinket. A nagy telek, az ökológiai előírások azoknak kedveznek, akik gazdálkodnak és törekednek a minél nagyobb önállóságra, önellátásra. Olvass erről többet itt. A házak felépítésében, telken való elhelyezésében sokkal nagyobb a szabadság, mint egy faluban. Vannak viszont más előírások az ökofalu jelleg megtartása érdekében. Ezek legtöbbje megtalálható a Rendezési tervben.
Ha érdekel ez az életforma, szeretnél Gyűrűfűn letelepedni, akkor a következő út vár rád:
Ezek a kérdések elsősorban a te érdekeidet szolgálják. Bár kevesen lakunk Gyűrűfűn, de jópáran megfordultak már itt. A megalapozatlan letelepedési terveket félbehagyott, elhagyott, csak hétvégén használt házak jelzik. Nem akarunk túlságosan okostojásnak látszani, de több évtizedes gyakorlat alapján tudunk rávilágítani arra, hogy reálisnak, vagy irreálisnak tartjuk-e az elképzeléseidet.
Gyűrűfű csodálatos hely, vagyunk már egy páran, akik tudjuk, mennyire különleges itt élni. Gyere, élvezd a hangulatát, beszélgess az itt élőkkel, válassz telket, építsd fel álmaid ökoházát, légy a szomszédunk!
Érdeklődni a [email protected] e-mail címen vagy a 06-20-939-1122 telefonszámon lehet.
Példaképpen bemutatunk két olyan telket, amelyek rendelkezésre állnak a betelepedők számára:
https://ingatlan.com/ibafa/elado+telek/kulteruleti-telek/33199467
https://ingatlan.com/ibafa/elado+telek/kulteruleti-telek/33199425
2022. szeptember
Gyűrűfű látogatása:
A nagy érdeklődésre tekintettel kijelölünk időnként egy-egy napot, amikor általában 10 vagy 11 órai kezdettel a letelepedés iránt érdeklődök jöhetnek egy kb. másfél órás előadásra és 2 óra hosszat tartó bemutató sétára. Ennek során meg lehet ismerkedni a faluval, és megmutatjuk a még rendelkezésre álló telkeket, előnyüket, hátrányukat, sajátosságaikat.
A következő időpont: a 2022. évi utolsó nyílt napunk december 3. szombaton volt. Jövő év elején döntünk a 2023. évi nyílt napok időpontjairól, amint ez megtörtént, itt és a FB oldalon fogjuk azokat meghirdetni.
Ezeken az alkalmakon olyanokat várunk, aki kíváncsi Gyűrűfűre, mint leendő lakhelyére. Kérjük, hogy az alapítványi e-mail címen vagy Borsos Bélánál ([email protected]) jelentkezzetek. A jelentkezést rövid bemutatkozással is toldjátok meg: kik vagytok, miért épp Gyűrűfű Ökofaluban szeretnétek élni.
Akik messziről jönnek vagy szeretnének több napot maradni, a következő szálláslehetőségek közül választhatnak:
Szállások:
Gyűrűfű Lovastanya (https://www.gyurufulovastanya.hu/)
Hevér Éva [email protected], 06-73-554-410;
06-20-6655-950
Dinnyeberki vendégház, Szabó
Tibor, polgármester, 06 30 5006374, Hivatal: 06 73/378-405
A turistaház tavasztól őszig
(fűtési időszakon kívül) áll a vendégek rendelkezésére, előzetes egyeztetés
alapján. A szállás minimum 2 éjszakára foglalható. Érdeklődés az Önkormányzati
Hivatal elérhetőségein.
Berki vendégház: https://berki-porta.hu/
Linkek a helesfai és bükkösdi
szállásokhoz (csak néhány kilométer):
https://okobukkosd.hu/szallas/
https://mecseki-csendido-vendeghazak.business.site/?utm_source=gmb&utm_medium=referral
Köszönettel: az Alapítvány vezetősége
Az érdeklődők számára szervezett őszi nyílt napok időpontja:
2022. szeptember 3. szombat (MEGTELT!)
2022. október 1. szombat, október 2. vasárnap (mindkét nap ELMARAD!)
2022. október 23. vasárnap (MEGTELT),
2022. október 29. szombat (MEGTELT)
Pótnap, (nagyon nagy érdeklődés esetén): december 3. szombat, meg lesz tartva, még van néhány hely (LEZÁRVA)
A rendezési terv első változata a rendelkezésre álló telkekkel