A projekt eredetileg egy elhanyagolt és elvadult környéken telepedett meg. Ez elvileg a természetközeli életmód szempontjából üdvözlendő, és rengeteg lehetőség nyílik az úgynevezett haszonvételre, vagyis az erdő-mező adta természetes, vadon növő növények és gombák gyűjtésére a lépten-nyomon kaszálni való mennyiségben felbukkanó mentától a gyermekfej nagyságú óriás pöfetegig, ám komolyabb művelés és termelés igényei szerint nézve nagyon problematikus állapotot jelent, hiszen bármilyen komolyabb (mennyiségileg-minőségileg kiszámítható) művelési szándék esetén a területet előbb le kell takarítani, és a bokros, fás vegetációt legalább a feltétlenül szükséges mértékben (ki kell vágni) kivágni, szártépőzni, tárcsázni, kaszálni (majd a felszabadult területet rendezni kell: el kell simítani-tárcsázni, utána pedig rendszeresen kaszálni, művelni …) kell. A vadak ellen pedig erdőt, mezőt keríteni. Más megoldást nem sikerült találni – különben a nagyszámú szarvas, vaddisznó szó szerint „felfalja-kitúrja” a földet művelni szándékozó ember bármely erőfeszítését.
Kertek, gyepek
Alapvető kérdés, hogy az ökofalu „modern” lakókkal történő betelepülése vajon mennyire tudja megeleveníteni a „régi” falut: azt a lakóhelyet, amely még nem is olyan régen a mai városi életformáknál mindenképpen szervesebben kötött össze embert emberrel, természettel, tájjal, növényekkel, állatokkal. Bár ez a világ elmúlt és a romantikus nosztalgiázásnak nem sok értelme van, tanulni azért tanulhatunk belőle.
Gyűrűfű számtalan adottsága és a lassan 30 éve halmozódó tapasztalatok okán lehet ajánlani egy olyan életviteli, vagy gondolkodási modellt, amely alakíthatja az itteniek viszonyát a gyűrűfűi termőföldhöz, tágabb értelemben a gyűrűfűi tájhoz, illetve együttélésük, együttműködésük, egymáshoz kapcsolódásuk formáit a termőföld, a táj vonatkozásában.
A gyűrűfűi táj jelenlegi állapota a laikusnak semmit nem árul el arról a potenciális gazdagságról, amit a gyűrűfűi talaj és éghajlat lehetővé tesz. Gazdag földművelés volt itt korábban is, és ennek jelei, maradványai máig felfedezhetőek. Biztonsággal megvalósítható a hagyományos kertgazdálkodás (talajforgatás/-lazítás, szerves trágyázás) vagy azok modernebb változatai, elsősorban a mélymulcsos, permakultúrás kertgazdálkodás. Ennek során számtalan zöldségféle hoz kifejezetten gazdag termést: fontos tudni, hogy az a barna erdőtalaj, ami Gyűrűfűn – szó szerint – a lábunk előtt (alatt…) hever, minden gyümölcs és zöldségfajtánk termesztéséhez kiváló terep! Első helyen említjük a ház körüli kertet, mert ebben minden lakóház nagyot „alakíthat” – a kerítés és testet/lelket erősítő fizikai munka persze elkerülhetetlen lesz hozzá. Még azoknak is erősen javasolt a kert kialakítása, akik eddig még nem gondoltak rá, vagy még nincs tudásuk, tapasztalatuk – bármely komoly ökofalu-lakos biztosan talál majd segítő szomszédot, aki minden fontos tippet, tanácsot meg fog adni, akár tettel, palántával, stb.
Ha ma már sok magyar nagyváros panelházai árnyékában közösségi kertet lehet kialakítani, amit sok tucatnyi panellakó lelkesen művel, és élvezik a termőföldből, a növényekből kisugárzó életerőt, mennyivel inkább kell nekünk egy ökofaluban kertet, kerteket művelni – várjuk tehát azokat, akik már alig várják, hogy hagymákat, káposztaféléket, salátákat, paradicsomot, paprikát, padlizsánt, tökféléket és céklát, csicsókát és babot, borsót, stb., stb. termeszthessenek maguknak. (tudván, és folyamatosan rögzítve, hogy a mai kertművelő alapvetően nem létkérdésként áll neki…)
Ha már kert, akkor nem csak zöldség, de gyümölcs is – mára szerencsére divat lett a számtalan hagyományos régi gyümölcsfaj szaporítása, ezért van ültethető csemete is bőségesen. Gyűrűfűn máig megtalálható a régiek által ültetett szilvák, naspolyák, birsek, almák némelyike – de mandulától kezdve a szelídgesztenyéig, sárgabaracktól a cseresznyéig minden termeszthető itt, kiváló eredménnyel.
A kerteken, lakótelkeken kívül gyepek vannak – ki nem szeret nagyokat sétálni Gyűrűfűn ezeken a csodás réteken? De vajon mindenki tudja-e, hogy ezek a gyepes domboldalak bizony ember által kialakított kultúrtájak? És azt, hogy a gyűrűfűi legelők gazdagsága korábban messze földön híres volt? Fontos lehet tehát tudatossá tenni az itt élőket azzal kapcsolatban, hogy közös felelősségünk a gyűrűfűi tágabb kultúrtáj védelme, megőrzése – ez persze a legtöbb gyűrűfűi lakótól pusztán annyit kíván, hogy ismerje meg és tisztelje a réteket rendben tartó, azokon állatot tartó szomszédját, sajátjaként vigyázza a rétjeinken körülöttünk élő állatokat. (Máig előfordul, hogy kirándulók, lovasok, nagyokat kurjongatva ugrasztják meg a legelő állatokat, mintha az valami jó mulatság lenne, teljesen érzéketlenül a kiváltott hatás iránt).
De minden szereplő számára hasznos együttélésről beszélünk: nemcsak évről évre tiszták, szépek maradnak rétjeink, de cserébe minden gyűrűfűi kert gazdája biztosan számíthat pl. szerves trágyára, ami manapság már igazi kincsnek számít!
A lakóháztól, a lakótelek szélétől használati szempontból legtávolabbi helyszín az erdő. „Városlakó előzményekkel" talán nem is tudjuk, de a gyűrűfűi emberek megélhetése korábban egyrészt a földművelésből, másrészt viszont az erdőgazdálkodásból származott. Aki tehát teljességben meg kívánja élni a gyűrűfűi tájat, annak valamilyen szinten be kell vonni csodálatos erdőinket is a mindennapi életébe: és persze nagyon széles a paletta – lehet gombát, bogyókat, stb. gyűjteni, de lehet akár tűzifát, szerszámfát is kitermelni, sőt akár profin erdő-gazdálkodni is. Sok gyűrűfűi lett, ide költözése után, valamelyest szakembere az előbbi témáknak – célzottan bátorítanék minden ide költözőt, hogy érdeklődjön és keressen társat, segítőt úgy gombaszedés, mint akár a favágás, bozótirtás, tűzifa témák során.
Bőségesen fejlesztendő tehát a Gyűrűfűn élők mezőgazdasággal kapcsolatos élete, kiteljesedése, sőt potenciális együttműködések okán a közösségük is. Elfogadva, hogy sokan vagyunk és sokfélék; lesz, aki többet, lesz, aki kevesebbet „vesz ki” ezekből a témákból. Viszont együtt, egymást segítve nem csak könnyebb, de örömtelibb is lehet a gyűrűfűi élet. Szóljon hát szépen művelt kertekről, körülöttünk élő gazdasági állatokról és okosan hasznosított erdőkről is Gyűrűfű!
Mezőgazdasági lehetőségek
A hosszú távon működőképes mezőgazdaság egyik alapvető feltétele, hogy a földet arra és olyan intenzitással használjuk, amire az a legalkalmasabb, és amit képes károsodás nélkül elviselni. A másik igen fontos szempont a mezőgazdaság és helyi felvevőpiacának megteremtése, a termelő és fogyasztó közötti hosszú lánc kiiktatása.
Gyűrűfű közvetlen környékén a lösz és löszszerű anyagok mállástermékeiből barna erdőtalajok alakultak ki. A kialakult talajtakarót (a meredek domboldalakon) nagymértékben alakították az eróziós és feltöltési folyamatok különböző formái. Ezért a bozótosok visszaszorítása után általános cél a minél kisebb beavatkozás a jelenlegi struktúrába: a maximális gyepborítottság megőrzése és a lakóterületek körüli területek zártkerti hasznosítása: okszerű talajtakarással, hagyományosan bevált talajkímélő eljárásokka. A gyepeken kívül kismértékű szántó és gyümölcsös hasznosítás javasolt. Ezek a célok nagyjából teljesültek, hiszen jelenleg a terület mezőgazdasági művelés alatt álló részén főként legelők és kaszálók találhatók, valamint gyümölcsös. A rendezési terv az egész vízgyűjtő területen tiltja a vegyszeres gazdálkodást.
A gyűrűfűi rendezési terv filozófiájából következik, hogy nagyon sok olyan része van a gyűrűfűi vízgyűjtő területnek, amely kiskerti gazdálkodásra alkalmas, elsősorban saját élelmiszer-ellátás megtermelésére (zöldséges, fás gyümölcsös, bogyósok stb.) vagy pihenési, rekreációs célokra használható. A kiskertekben alkalmazott módszerek a biogazdálkodásban már sok helyen bevált megoldások. Legáltalánosabb a kerti mulcs, az okszerű talajtakarás alkalmazása.
A kiskerteken kívüli nagyobb területek jellemzően gyepek – ezekeken a legeltetés a hasznosítás legelterjedtebb módja. A legeltetett állatfajtával, a létszámmal, a legeltetés technológiájával, illetve ezek kombinálásával befolyásolni tudjuk a terület minőségét. Figyelembe kell venni a vadak (pl. a gímszarvas) legelését és a vaddisznó túrását is, mert Gyűrűfűn ezek az állatok szó szerint együtt élnek a haszonállatokkal. A gyepek túllegeltetésének és az alullegeltetésének egyaránt lehetnek veszélyei. A fentiek miatt legeltetés mellett is szükséges a terület rendszeres tisztítása, kaszálása, szártépőzése, felszínének rendben tartása.
A legelő állateltartó képessége számtalan dologtól függ, de főleg az évszaktól és a csapadék mennyiségétől: tavasszal, ill. csapadékos év során bővebb, szárazságban jóval szűkebb lehet, sőt, aszályban a gyep teljesen ki is száradhat, „kiéghet”.
A hagyományos legeltetési módok mindezt figyelembe is veszik, és a mindenkori állapot függvényében legeltetnek, vagy pihentetnek egy területet. A szakaszos legeltetés keretében a legelőt legeltetési egységekre osztják, amit sokszor karámokkal, kerítéssel, villanypásztorral stb. határolnak. Használata lehetővé teszi az adott időszakban érzékeny gyeprészek kikerülését. A rendszeres legeltetés szinten tartja a legelő táperejét (a legtermészetesebb és leggazdaságosabb tápanyagellátást biztosítva az állatok ürülékével, vizeletével), így hosszú időn keresztül gondoskodik a fűtömeg azonos mennyiségéről. A helyesen hasznosított gyepek számára a legeltetés a fentiek betartása mellett a legkörnyezetbarátabb tápanyagellátás is egyben.
Az egyes legelő állatfajok más és más módon legelnek, ezért eltérő hatással vannak a legelőre: A juhok a talajhoz közel rágnak, és a rövid füvű legelőket kedvelik.
A szarvasmarha a magasabb, erősebb növényzetet kedveli.
A kecske opportunista módon legel, nem kíméli a tüskés vagy mérgező, más állatok által elkerült növényfajokat sem, ezért jó szolgálatot tehet a fás szárú növényzet terjedésének megakadályozásában.
Szénagyűjtés a középső völgyben
A legeltetés és a kaszálás eltérő élőhelyek kialakulását eredményezik. Gyűrűfűn gazdasági célból a rétek általában kétszer kaszálhatók, a harmadik növedék már nem érdemes kaszálásra, mert túl kicsi a fű.
Jelenleg négy-öt olyan gazdaság működik a faluban, amely a hagyományos értelemben vett mezőgazdasági műveléshez köthető. A legsikeresebb egy ökológiai mintagazdaság minősítéssel is rendelkező kecskefarm, amely a kecskék tejéből az Európai Unió kívánalmainak megfelelően minősíttetett sajtműhelyben sajtot, túrót, joghurtot és egyéb tejterméket állít elő.
Szintén nagyon komoly eredménynek könyvelhető el a fent említett másodlagos erdősülési folyamatok függvényében egy vegyes integrált gazdaság. Ennek alapja egy gyepesített diós, egy gyepesített gyümölcsös, fás-erdős gyepekkel körülvéve. A gyepeket kecskékkel, a dióst, gyümölcsöst birkákkal legeltetik A gazda majdnem pontosan azokat a fajokat telepítette, amelyeket korábban az alapozó tanulmányok is javasoltak: mandula, dió, szilva, kajszi és körte.
A fentieken kívül található még Gyűrűfűn egy házi tejgazdaság (tejelő tehenek) és egy kisebb kecskenyáj. A környezetkímélő gazdálkodás elvei között szerepel az új funkciók felvétele a mezőgazdasági területek hasznosításába, ezek közül eddig egy valósult meg: megépült egy lovastanya, ahol a lovak a falusi turizmus lehetőségeit kihasználó vendégház vendégei számára nyújtanak szórakozást, a tulajdonosnak pedig bevételt, illetve sportcélokra, lovas íjászat céljából tartják őket. Nagyon ígéretes új irány a méhészet, amely két gazdálkodó fantáziáját is megmozgatta a 2010-es évek elején. Sok lehetőséget rejthet még a gyógy-, és illatnövények okszerű termesztése is. A régi Gyűrűfűn nagy területen műveltek szőlőt, komoly pincesor volt; kisebb területeken tehát szőlőt is sikerrel lehetne telepíteni, minden adottságunk megvan erre.
A régi falusi hagyományoknak megfelelően a ház körül is többen tartanak állatot, ápolnak konyhakertet, nevelnek gyümölcsöst. Ezek kisegítő, kiegészítő szerepet töltenek be a táplálkozásban és egészséges élelmet biztosítanak, akár tojásról, répáról, hagymáról, akár saját termésű almáról, körtéről, cseresznyéről vagy szilváról van szó.
A gyűrűfűi mezőgazdaság fejlesztését elsődlegesen a fás legelők kialakításával történő hasznosítás jelenti, amelyekre példa lehet a két alábbi gazdaság is:
Erdő-mező gazdálkodás (agrárerdészet) Polgáron
Partnerszervezetünk a terület tervezésében és mezőgazdasági hasznosításában a Magyar Permakultúra Egyesület (MAPER)
Erdőgazdálkodás
A területhasznosítási tanulmányok mindegyike hangsúlyozta a terület természetes ökoszisztémáinak erdő alkotta zárótársulását, ezért az erdők szerepének meghatározása a vízgyűjtő terület hasznosításában igen fontos feladat. A fa mint erőforrás az ökofalu építésében és működésében komoly szerepet játszhat. Bár úgy tűnik, a házak építéséhez rengeteg fára van szükség, valójában a Gyűrűfűn épített épületek hosszú élettartamának köszönhetően ez az igény csak igen ritkán (lakott és megfelelően karbantartott ház esetén akár több száz évenként) jelentkezik csupán, ami már egybevethető az erdő felújulásának idejével. Ez különösen igaz akkor, ha a környezetkímélő erdőgazdaság módszereivel, például hosszú ideig tartó fokozatos felújító vágással művelik, és a lakók tűzifaigényét nem más célra is használható, hanem hulladék- vagy méterfával elégítik ki. Ez az alapja a tartamos erdőgazdálkodásnak annak ellenére, hogy az eredeti, emberi beavatkozástól mentes társulásokból ma már semmi nincs jelen.
Az erdők a természeteshez képest előnytelenül változott, erősen csökkent a kocsánytalan tölgy és a bükk aránya, árnyéktűrése és sarjadzása miatt növekedett a gyertyán és az ezüsthárs, illetve a csertölgy mennyisége. Új fafaj az akác, de előfordul kisebb területeken a nemes nyár és a fekete dió is.
Mivel a terület természetes növénytakarója az erdő, a mezőgazdasági művelés felhagyása óta ebbe az irányba mutató másodlagos szukcesszió indult meg. Az alapítvány célja lehetőleg a természetes állapothoz minél közelebb álló erdőkből tegye lehetővé felhasználható faanyag kitermelését. Szakmai szempontból ez a szálalás, a szálalóvágás, a kis területű természetes felújítóvágások különböző formáit jelenti, illetve eleinte, a kedvező fafaj-összetétel kialakítására mesterséges alátelepítéseket, esetenként fafajcserét is. A túlzott erdősítés azonban a művelhető földek csökkentésével lassítaná a falu betelepülését. Az akác továbbterjedésének megakadályozására az akácosok körül ezüsthárs, mezei juhar, gyertyán telepítése célszerű. Az erdők kezelésével könnyebb a faanyaghoz való hozzáférés is, akár energetikai, akár egyéb célú felhasználásról van szó (például kerítésoszlop vagy tetőanyag).
Vadgazdálkodás
Az új vadászati törvény hatálybalépésével 1996 őszén a vadászati jog az állam helyett a föld tulajdonosára szállt át. A törvény azt is előírta, hogy a földtulajdonosok közösségének kell megegyeznie arról, hogy ki gyakorolhassa a vadászati jogot: elvileg lehetőség van rá, hogy – megfelelő birtokviszonyok esetén – maguk a tulajdonosok vadásszanak, illetve hogy kiadják azt egy erre engedéllyel rendelkező szervezetnek, ami lehet vadásztársaság (egyesületi formában) vagy gazdálkodó szervezet.
Természetvédelem: Gyűrűfű Humánökológiai Rezervátum
Gyakorlati megfontolások alapján úgy tűnt, hogy előnyösebben lehet majd megvalósítani az elképzeléseket, ha az egész vízgyűjtő terület természetvédelem alá kerül. Ez 1996-ban meg is történt, elsősorban nem a területen található élőhelyek és élőlények megóvása érdekében, hanem azért, hogy teret adjon az ökológiai alapokon álló fenntartható településfejlesztési vállalkozásnak, ami Magyarországon az első ilyen jellegű kísérlet volt. Az erről szóló rendeletben Ibafa önkormányzata Gyűrűfűi Humánökológiai Rezervátum néven helyi védettség alá helyezte az egész gyűrűfűi vízgyűjtőt.
Az ennek alapján készült természetvédelmi kezelési terv az erdők, egy kis tó, valamint a farmgazdaságok kivételével az összes többi területre (gyep, szántó, kaszáló, sásos, nádas területek) vonatkozik. Ezek a füves területek antropogén gyepeknek mondhatók, melyek közös jellemzője, hogy az emberi tevékenység alapvetően megváltoztatta a terület ökológiai viszonyait (fajkészlet, domborzat, vízháztartás, tápanyagtartalom stb.).
Bár a gyűrűfűi természetvédelem elsősorban nem a nagy értékű fajok élőhelyvédelméről szól, azért sikerült több értékes madárfajt is megfigyelni a területen: a darázsölyvet (Pernis apivorus), gyurgyalagot (Merops apiaster), harist (Crex crex), rétisast (Haliaeetus albicilla), a vízgyűjtőn kívül pedig fekete gólyát (Ciconia nigra). Az ökofalu koncepciójának sikerét bizonyítja, hogy a 2006 és 2008 között szervezett Magyar Biodiverzitás Napok során egy mindössze egy négyzetkilométer kiterjedésű mintaterületen a harmadik alkalom során az ökofalu határában azonosított fajok teljes száma 3342 lett, közöttük olyan ritkaságszámba menő és szigorúan védett fajok is szerepeltek, mint a keleti lápibagolylepke (Arytrula musculus). Ez világosan bizonyítja, hogy a természetben előforduló élőlények sokféleségének megőrzése egyáltalán nem áll ellentétben a megtelepedett ember igényeinek kielégítésével, ha az utóbbit megfontoltan és módjával tesszük.