Egy falu, ahol a legtöbb csillagot láthatod az égen
Egy falu, ahol a legtöbb csillagot láthatod az égen
Miért? Mert itt nincs közvilágítás. Ez nem hátrány, hanem az itt élők tudatos döntése. Az éjszakai kivilágítást enegiapocsékolónak tartjuk. Ha valaki sötétben gyalog közlekedik, elemlámpát használ. Mivel a falvakban, városokban vagy nappal van, vagy ég a közvilágítás, ez a csillagok fényét elhalványítja. Messze kell menni a településektől, ha igazán szeretnénk élvezni a csillagos ég pompáját.
2007-ben La Palma-ban elfogadták „a csillagos-égbolt védelmében és a csillagfényhez való jog” nyilatkozatát. Ennek első pontja szerint: „az éjszakai égboltot, amelynek zavartalansága lehetővé teszi annak élvezetét és szemlélését, az emberiség elidegeníthetetlen jogának kell tekinteni, mely egyenértékű minden más környezeti, szociális és kulturális joggal…".
Nem is gondolunk bele, de ez a jog mára komoly veszélyben van… A nyilatkozat szerint az embereknek joguk van egy szennyezéstől mentes, sértetlen Földhöz, beleértve a tiszta égboltot; jogosultak annak élvezetére. Ennek figyelembevételével javaslatot tettek a „csillagos égbolt rezervátum" koncepció kiépítésére. A csillagfény rezervátum egy olyan terület, ahol kötelezettséget vállalnak az éjszakai égbolt állapotának és a csillagfény láthatóságának megóvására. Ilyen jellegű park kialakítására a Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetség (IDA) elnevezésű nemzetközi szervezet javasolt egy feltételrendszert. Európa első Csillagos Égbolt Rezervátuma Gyűrűfű közelében, a Zselici Tájvédelmi Körzetben jött létre – azaz ez a terület megfelelt a kritériumrendszernek. A térségben felmérték a fényszennyezettséget jellemző égbolt-minőséget, és ennek alapján a Zselici TK területén az éjszakai égbolt állapota megfelel az IDA kritériumai szerinti az ezüst minősítésnek (az arany szint nagyon ritka, csak a Föld elhagyott területein jellemző). Bár Gyűrűfű nem a Zselici Csillagpark területén található, mégis biztosra vesszük, hogy mi vagyunk a legcsillagosabb település – amiatt, hogy nincs közvilágítás.
Van Gyűrűfűn egy mondás: „Nálunk 2 hétig van közvilágítás, 2 hétig pedig nincs.” Ezt az érti, aki még képes észrevenni, megfigyelni a hold járását. Derült ég esetén teliholdkor olyan világos van, hogy ennél „környezetbarátabb” közvilágítást elképzelni sem lehet!
Gyűrűfű telihold
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Alkonyati égbolt Gyűrűfűn: felhősen is szép
A Hold már fenn az égen, lassan a csillagok is ragyogni kezdenek