Valószínűleg abban is egyedülálló az országban Gyűrűfű, hogy az egész településen csak biogazdálkodás folytatható. Amikor ideköltözik valaki, vállalnia kell ennek az előírásnak a betartását. Van, akinek a gazdálkodását a Biokontroll Hungária ellenőrzi, azaz „ellenőrzött biogazdaság”. Ez a minősítés azoknak fontos, akik árut termelnek és biotermékként szeretnének értékesíteni. De azok a lakók is mindannyian betartják a biogazdálkodás szabályait, akik nem kértek minősítést. A kiskertekben a biogazdálkodás körében tilos a műtrágyázás és a vegyszerezés. Az állattartók számára előírás, hogy csak bio takarmányt fogyaszthat a jószág, megfelelően nagy életteret kell számukra biztosítani, és szigorúbbak az állatgyógyászat szabályai is.
Gyűrűfűn a bio veteményes kertek mellett bio gyümölcsös van, valamint bio rétek, az állattartásra elsősorban a kecsketartás jellemző, de van egy tehenészet is, és többen tartanak baromfit.
Az ökofalu kialakításánál szempont volt, hogy Gyűrűfű egész tágabb környezetében is meg tudjuk őrizni a bio minőséget, ezért mintegy 1000 hektár került természetvédelmi oltalom alá. Ezzel biztosítjuk, hogy a környezet szennyezése ne csak a településünkön, hanem nagyobb területen is elkerülhető legyen. Ez a védelem eddig hatékonynak bizonyult, ami például olyan egyszerű, de fontos dologból is tapasztalható, hogy az ásott kutak vize nem nitrátos, ivóvíznek alkalmas. Sajnos ez az országban már nagyon kevés helységre jellemző.